FŐOLDAL         RÓLUNK          KAPCSOLAT

 

IGAZGATÓSÁG

2011. óta dolgozik jogászként. Ügyvédi tapasztalatszerzést követően 2016-tól az állami szektorban töltött be vezető jogász szerepet, emellett a fenntarthatóságért felelős szaktárcánál vezető szerepet, melyet követően a VERTIKÁL hulladékgazdálkodási tevékenységének jogi vezetőjeként tevékenykedik. Pályáját elsődlegesen a környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás határozta meg, valamint a fenntartható fejlődés, körforgásos gazdaság, ESG célok érdekében kifejtett jogászi, és szakmai tevékenység. Jogi szakvizsgája mellett compliance szakjogász (LL. M.) képesítéssel rendelkezik.

Mérnök-közgazdász végzettséggel rendelkezik, melyből fél év egyetemi tanulmányokat a dublini UCD Egyetemen végzett. 23 év szakmai tapasztalat, melyből az első 3 évet a Samsung Electronics-nál szerezte import beszerző és beszerzési csoportvezető munkakörben. A Samsungos 3 évet követően csatlakozott az Electrolux-hoz, ahol 19 évet töltött el, beszerzési igazgatói és globális beszerzési vezető munkakörökben. Ebben az időszakban éves szinten 35-40 milliárd forint értékű alapanyag és alkatrész beszerzésért volt felelős egy 12 fős beszerzői csapatot irányítva. A munkaköréből adódóan volt lehetősége tapasztalatot szerezni a hazai, az európai és a távol keleti régiókból történő stratégiai beszerzésben. Az Electroluxnál eltöltött 19 év alatt számos alkalommal járt mind Távol Keleten, mind Mexikóban és az Egyesült Államokban, ahonnan olyan szakmai tapasztalatokat hozott magával, melyet a hazai feldolgozóiparban, a Vertikal Group-nál is jól tud hasznosítani. Az Electroluxot követően a Carrier Magyarországnál töltött be Supply Chain manageri pozíciót, mely során részese volt a Carrier tőzsdei bevezetési előkészítésének és folyamatának. 2021-ben csatlakozott a Vertikal Group-hoz, ahol a korábban nemzetközi színtéren megszerzett tudásával és tapasztalatával igyekszik a cég működését a megfelelő irányba terelni, hozzájárulni a cég növekedéséhez és profitabilitásának maximalizálásához.

Berki Ferenc a Delta Technologies Nyrt. – amely társaság immáron több mint 30 éve a hazai informatikai szektor vezető szereplőinek egyike – nagytulajdonosa, üzletember. Tevékenységét az innováció, technológiai fejlődés és a folyamatos portfólióbővítés vezérli. Berki Ferenc a Hunatom Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Hunatom Zrt. legfontosabb célja az energetikai tárgyú magyar innovációk menedzselésével szerzett eddigi tapasztalatok összegzése, a paksi beruházást irányító szervezet szervezési, beruházási, vagyonműködtetési és kutatási tevékenységének segítése, irányítása.